Merevszárnyú szakosztály

Nyomtatás

Albatrosz repülőnap

2009. Szeptember 6. Székesfehérvár

Szeptember első hétvégéjén 14. alkalommal, a székesfehérvári helyszínen másodszor, rendezte hagyományos repülőnapját az idén 20 éves Albatrosz Repülő Egyesület. A helyszín adottsága csak a helikopterek számára tette lehetővé, hogy leszálljanak. A többi repülőeszköz vagy szétszerelve, szállítókocsiban érkezett a statikus kiállításra vagy másik repülőtérről felszállva vett részt a dinamikus bemutatón.

A reggeli készülődés alatt, a vitorlázó repülőgépeink összeszerelése közben egy katonai An-26-os egészen alacsonyan repült el a Nagysándor József laktanya mellett, sajnos azonban ez nem volt a program része. De szerencsére idén sem maradt aktív katonai repülőeszköz nélkül repülőnapunk. A tavalyi évhez hasonlóan a MH 86. Szolnok Helikopter Bázis állományából egy Mi-24D típusú helikopter a reggeli érkezést kövezően közelről, kívülről - belülről is egész nap megtekinthető volt. Délután négy óra körül a helikoptert a műszakiak elkezdték felkészíteni a hazarepülésre. Az alapos átvizsgálás szükségszerű is volt, hiszen a gép első és hátsó kabinjában több száz gyermek és felnőtt fordult meg a nap folyamán. Az előkészítést követően egy rövid bemutató erejéig a levegőben is látható volt a 310 kilométer maximális sebességre is képes harci helikopter.

A Mi-24-es mellett természetesen civil helikopterek is részt vettek a repülőnapon. A Bell 206 Jet Ranger III-as és az SA-318C Alouette II-es helikopterek folyamatosan köröztek a sétarepülésre jelentkező látogatókkal, de pilótáik a délelőtti és a délutáni repülőprogramban is bemutatták mire képesek helikoptereikkel.

A helikopterek bemutatója mellett a hagyományőrzők egy a II. világháborúban játszódó jelentben látható volt a Gold Timer Alapítvány Po-2-es típusú kétfedeles repülőgépe, amellyel „légitámadást” hajtottak végre pilótáik. A meglehetősen erős szél ellenére hosszú ideig láthatták a nézők a világon egyedülálló repülőgépet.

A legnagyobb érdeklődéssel várt bemutatónak, a korábbi évekhez hasonlóan idén is Veres Zoltán, műrepülő Európa-bajnok repülése ígérkezett. Az Extra 300S típusú műrepülőgép helyett idén a 6-os gyári számú MXS típusú repülőgéppel érkezett. A 230 csomó (ca. 410 km/h) végsebességű, 570 kg üres súlyú (!)  repülőgép terhelhetősége +/- 14G között mozog. Az új fejlesztésű műrepülőgép adottságait Veres Zoli ez alakalommal is kihasználta és ismét egy igazán látványos bemutatót láthattunk Tőle.

Természetesen szakosztályunk repülőgépei is láthatóak voltak a repülőnapon. A HA-1230 SF-25C Motorfalke két azonos típusú kecskédi repülőgéppel együtt, míg a Morane egy Piper 28-as és egy Cessna 206-os társaságában érkezett.

A statikus bemutatón a Ka-7-es mellett idén is kiállítottuk azt a Ventus 2A típusú vitorlázó repülőgépet, amellyel Gulyás György a Malév Repülő Klub pilótája világbajnoki címet szerzett a tavalyi németországi világbajnokságon. A főállásban a Malévnál Boeing 737-es kapitányként dolgozó Gulyás György sűrű időbeosztása ellenére elfogadta meghívásunkat és jelen volt repülőnapunkon.

A vitorlázórepülők standján a legnagyobb érdeklődés idén is a Góbéba épített vitorlázórepülő szimulátor iránt volt, reggel fél kilenctől folyamatosan álltak sorban az érdeklődők. Voltak akik csak kipróbálni szerették volna, milyen vitorlázó repülőgéppel szimulátoron repülni, de sokan a repülőnap egyik programjaként meghirdetett szimulátor versenyre gyakoroltak. Veres Zoli és a Mi-24-es bemutatója után két korcsoport, a 16 éven aluliak és a 16 éven felüliek számára hirdettünk versenyt. A feladat egy csörlőüzemű indításból repült iskolakör volt, ahol a végrehajtás pontossága döntött.

Börgöndi repülőtér

LHBP METAR/TAF

[source: ADDS]
METAR
TAF LHBP 200500Z 2006/2106 VRB03KT CAVOK BECMG 2006/2009 13008KT BECMG 2015/2018 VRB03KT TAF
TAF LHBP 200500Z 2006/2106 VRB03KT CAVOK BECMG 2006/2009 13008KT BECMG 2015/2018 VRB03KT =
SR / SS: 03:05 / 18:23 UTC (Börgönd 2012-05-20)
Hungarian Chinese (Simplified) Croatian Czech English Finnish French German Hebrew Italian Japanese Polish Portuguese Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish

Belépés tagoknak