Elkészült az ARE első vitorlázó repülőgépe
Ka-7 - HA-5072
A HA-1230-as Motorfalke és a folyamatosan szépülő Morane mellé 2008 tavaszán egy kétüléses vitorlázó repülőgép vásárlásáról döntött az egyesület. Hasonlóan a Morane vásárláshoz, először itt is végignéztük a szóba jöhető típusokat. Lehetőségként felmerült a Blanik, a Nagyvas, ASK-13, de végül is az első alapfokú kiképzőgépünknek a már Magyarországon is nagyszámban üzemeltetett Ka-7-es mellett döntöttük. Abban az időszakban Magyarországon nem találtunk eladó Ka-7-est, így Németországban kerestük tovább a megfelelő repülőgépet. Párnapos levelezés és néhány telefonhívás után találtunk is három repülőgépet, melyek a fényképek alapján megfelelőnek látszottak. Április 19-én, szombat hajnalban hárman indultunk útnak, hogy megnézzük a gépeket, az elsőt Münchentől 100 kilométerre délre, a másodikat Ingolstadtól északra, a harmadikat pedig a német-luxemburgi határ közelében.
D-4323 - egy Kempten melletti hegyvidéki kis faluban, Waltenhofen egyik garázsában tárolták. A három gép közül ezért kérték a legtöbbet, ami a fényképek alapján érthető volt, hiszen a fotók alapján egy jó állapodban lévő gépnek tűnt, melyen nagyon jól nézett ki a kékre festett orr és függőleges vezérsík. A gép az utóbbi pár évben alig repült, volt időszak, amikor hosszabb ideig nem is volt levizsgáztatva, de előfordult az is, hogy csak egy-két napra volt összeszerelve egész évben. 1990/91-ben volt nagyjavítva, de azóta valóban keveset repültek, bár a gépkönyvébe felfedeztünk néhány belejavítást, de végül is több javításra szoruló rész és a magasnak talált ár miatt továbbindultunk a második repülőtér felé.
D-5709 – bár a három repülőgép közül egyedül ezt tárolták repülőtéren, mégis ezt volt a legnehezebb megtalálni. Azon esős szombati napon az Ingolstadt melletti Etting keskeny sportrepülőtere beleolvad a környék mezőgazdasági művelés alatt álló területeibe. Hangárjait pedig egy facsoport takarta. A két hangár stílusa nagyon különböző volt és ez érvényes a bennük tárolt repülőgépekre is. Múlt és a jelen (nekünk a jövő). Az egyikben a Ka-7, egy Spatz, egy Bergfalke, egy régi Deutz csörlő, valamint kakukktojásként egy Super Dimona, a másikban Ventus, Discus T, ASH-26E, kétüléses Nimbus és egy Twin Astir, melyek közül kettő a takarékosabb helykihasználás miatt egy sínpályás emelővel a többi gép fölé emelve. De nézzük, miért is jöttünk most. A gép tulajdonosa külföldön volt, de egy fiatal klubtársa segítségünkre volt a Ka-7-es megnézésénél. A gép műszerfala rendben volt, elektromos varió mellett a többi műszer és a kabin is korrekt állapotban. A kabintető hibátlan, a gép festése megfelelő, csupán a „szokásos” javításokat, ápolásokat kell elvégezni a forgáspontokon, a bekötéseknél. A szállítókocsi viszont nagyon rossz állapotban volt, a hazaút is kérdéses lett volna vele. A tulajdonos távollétében többet nem is tehettünk, miután mindent alaposan megnéztünk – a pálya két végén lévő, a vitorlázógépek felszállásához használt aszfaltcsíkot is -, indultunk tovább, hiszen aznap még mindig hosszú út, kb. 400 km várt ránk. Estére egy kellemes szállást találtunk, ami már „csak” 100 km-re volt a harmadik Ka-7-estől.
D-5736 - vasárnap folytattuk utunkat a harmadik Ka felé. A cél Siesbach volt, amely alig pár kilómáterre fekszik attól a Hermeskeiltől, ahol Németország egyik legigényesebben kialakított repülőmúzeuma található. Egykor magyar jelzéssel repült gépek közül a múzeum tulajdonában van az első magyar An-2-es, a HA-ANA és a börgöndi katonai repülőtéren 1982-ig szolgált 31-es oldalszámú Mi-1-es is. De mi a múzeum helyett a megadott címet kerestük, ahol a tulajdonos már várt minket. A gépet itt is egy garázsban, szállítókocsijában tárolták. A helyi egyesület vezetősége nem engedte, hogy a reptéren tárolja a gépet. A reggeli össze-, majd az esti szétszerelés nem volt megoldható számára, ezért döntött eladása mellett. A gép alapos átvizsgálása után már láttuk, hogy megtaláltuk az első vitorlázó repülőgépünket. A papírozás után nekiláttunk a gép becsomagolásához. 2 tekercs strech fóliával a szárnyakat és a törzset is becsomagoltuk, készülve a szombaton magunk mögött hagyott esőre, egy fotózás a ház előtt és dél előtt pár perccel elindultunk hazafelé, több mint 1000km volt előttünk, ami a szállítókocsi max. 90km/órás sebességével nem kis távolság.
Április 21-én, kora hajnalban érkeztünk haza Székesfehérvárra a D-5736 jelzést viselő, 1960-ban gyártott Ka-7-esünkkel, amit másnap vittünk Dunaújvárosba.
Elkezdődik az első Ka-7-esünk éves ápolása
A gép Dunaújvárosba érkezésével egy időben Totya azonnal nekilátott a gép éves ápolásnak, amelyből a végén egy sima ápolásnál jóval több lett. Teljes felújításon esett át a gép kabinja, ahol eredeti festés talán egyetlen alkatrészen se maradt. Alapos előkészítés után az összes fogantyú, a rácsszerkezet elemei, az ülések, a lábpedálok és a botkormány, egyszóval minden, ami a kabinban található új festést kapott. Közben nekiláttunk a törzs szépítésének is. A régi festék szinte vászonig le lett csiszolva, ki lettek javítva a vásznazás sérülései, majd a gondosan előkészített törzs július elején megkapta új festését. A szárnyat két éve nagyjavították, így ott „csak” a forgáspontok, bekötések, a féklapok és csűrőlapok ápolást kellett elvégezni. Júliusban felkerült a gép magyar jelzése is. Totya több mint három hónapos munkájának köszönhetően július 19-én új festéssel, ismét összeszerelve állapotban a Ka-7-esünk. Július végén MEO, majd augusztus első napján felterjesztettük berepülésre, amelyre 2008. augusztus 6-án került sor.
