Tankolni csak biztonságosan és elegánsan!
Az egyesületünkhöz érkező Morane MS 893E típusú túragép melyet vontatási és kiképzési célokra használunk, szükségessé tette az üzemanyag tárolás és kiszolgálás problémáinak a megoldását. Elsőként hordókba vásároltunk üzemanyagot, melynek mind a tárolása mind pedig a repülőbe történő kiszolgálása nagyon körülményes volt. További probléma volt, hogy a hordókba lévő repülőbenzin olyan tisztára mosta a tároló edényt, hogy rövid idő multán elkezdett rozsdásodni. A hordókat ezért nem tudtuk később használni ezért folyamatosan gondoskodni kellet a cseréjükről.

100 éves a magyar motoros repülés!
2010 egy jubileumi esztendő lesz a magyar repülés történelmében, hiszen idén ünnepeljük a magyar motoros repülés kezdetének 100 éves évfordulóját, Adorján János 1910. január 10-én végrehajtott sikeres felszállásának emlékére.

Újabb vitorlázó repülőgép Börgöndön
2010. április 24-én, szombaton egy újabb repülőgéppel bővült az ARE repülőgépparkja.
Időtartam repülések mellett kezdő távrepülésük számára vásároltuk a HA-4342 lajstromjelű SZD-30 Piratot, mely ideális gyakorlógép a Ka-7-esen alapképzésüket befejező vitorlázórepülőknek. A Lengyelországban gyártott faépítésű, egyszemélyes repülőgép fesztávolsága 15 méter, siklószáma 82 km/óránál 33.

Repüléstörténeti és Űrhajózási Kiállítás a Petőfi Csarnokban
2009-ben, a szolnoki repülőmúzeumban tett látogatás után szinte értelemszerűen jött az ötlet, hogy jó lenne megnézni Magyarország másik jelentős repüléstörténeti gyűjteményét is, amely a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum részeként, annak főépületétől alig párszáz méterre lévő Petőfi Csarnokban található. Míg Szolnokon néhány polgári repülésben szolgált repülőgép mellett a II. világháborút követő időszak magyar katonai repüléséé a főszerep, addig a Petőfi Csarnokot a nagy számban kiállított magyar gyártású vitorlázó repülőgépek, a munka-, és sportrepülőgépek és több, a II. világháború előtt készült ritkaság miatt érdemes felkeresni. Szeptember közepén, egy a repülésre akkortájt sokadszor alkalmatlan vasárnap meg is tettük ezt.





