"Öreg Sasok" elnevezéssel 1999-től működik ezen szakosztályunk, melyben örökifjú egykor katona
i, polgári vagy sportrepüléssel – egyáltalán repüléssel megfertőzött – példaképeink vannak, akikre büszkék vagyunk. Tagjai között olyanok vannak, akik a 40-es 50-es évektől 35-40 éven át sokat repültek és tettek a repülés személyi, technikai feltételeiért, a kiképzés, a harckészültség folyamatos tökéletesítésért, hazai és külföldi gyakorlatok eredményes végrehajtásáért.
Megszerzett tapasztalataikkal igyekeznek segíteni az Albatrosz Repülô Egyesület tevékenységét. Soraikban meg azoknak is helye van, akik ugyan sohasem voltak igazi "légbenjárók", de vonzódnak a repüléshez.




