Hírek

2014.12.31. 18:56

Az év utolsó repülése

Börgönd – Hagyományosan a börgöndi repülőtéren töltötte az esztendő utolsó napját a székesfehérvári Albatrosz Repülő Egyesület.

Tihanyi Tamás

Az Albatrosz Repülő Egyesület ejtőernyősei felszállás előtt, egy jelképes pezsgővel. Ezer méterről ugrottak idén utoljára
Fotó: Lovász Lilla

Sokan kihasználták az évszakhoz képest remek repülőidőt december 31-én az Albatrosz Repülő Egyesület tagjai közül. Minden gépüket kitolták a hangárokból és fel is szálltak velük a hideg, de napfényes ég felé, hogy így búcsúzzanak a 2014-es évtől, amelynek csak az egyik nagyszerű (bár a vihar miatt félbeszakadt) eseménye volt a légiparádé. Az ejtőernyősök ezer méterről ereszkedtek alá, ők ezzel ünnepeltek, a virslit pedig Józsa Dávid vitorlázó Európa-bajnoki bronzérmes műrepülő pilóta, a klub legeredményesebb tagja főzte és kínálta a társaknak a repülősök bázisán. Az év utolsó napja jó alkalom volt ahhoz is, hogy két felszállás között értékelje a közelmúltat Szilády Dezső, az ARE elnöke. „Érdekes év volt, sok küzdelemmel és sok szép sikerrel, az egyesületnek sikerült az előrelépés és ezzel a börgöndi leszállóhely egyike lett az ország legsikeresebb repülőtereinek. Van okunk a reménységre, hiszen a közelmúltban rendeződött a terület jogi helyzete, megszülettek azok a döntések, amelyekkel a repülőtér visszakerült a városhoz. Székesfehérvár vezetése és a repülőegyesület ezzel egészen új dimenzióban kezdheti meg a fejlesztéseket, láthatja a jövőt”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!