Még egyszer, idén utoljára kitolták repülő szerkezeteiket az Albatrosz Repülő Egyesület tagjai, hogy egy utolsó felszállással búcsúztassák az óesztendőt.
Bár esővel nyitott a nap, végül annyira tiszta lett az égbolt vasárnap a börgöndi repülőtér felett, hogy a földre érkező ejtőernyősök arról számoltak be: fentről egészen a Badacsony hegyig láttak. Jól sikerült az esztendő utolsó felszállása, kedvező volt a repülőidő, így egymás után emelkedtek fel a légijárművek. Közöttük a legújabb „szerzemény”, egy Cessna 128P is, amely angol lajstrommal érkezett az országba és jogosításai között ejtőernyősök ugratása is szerepel.
Ebben az évben egyéb technikai fejlesztésekre is sor került, bár a légikikötő igazi fejlődésére még várni kell: a repülőbarátok azt remélik, már nem sokáig. A 2017-es év kiemelkedő eseménye volt a hagyományos, huszonkettedik légiparádé, amely valóban parádésra sikeredett. Fontos eredménynek számít a Nemere-projekt beindítása több ezer támogató aláírással, komoly szakmai háttérrel és nagy lelkesedéssel. Az egykori legendás vitorlázógép építése elkezdődött, már több elem elkészült. Rotter Lajos egykori gépe a berlini olimpián mutatkozott be a nagyközönség előtt, ahol 1936. augusztus 12-én világrekordnak számító 326,5 kilométeres távrepülést hajtott végre a Berlin–Kiel útvonalon, mindössze 3 óra 53 perc alatt. A magyar teljesítménye felkeltette a külföldi sportrepülők figyelmét, és attól kezdve a nagyszerű légijármű, a Nemere hosszú évekre meghatározta a vitorlázó repülőgépek tervezésének irányvonalát.
Sajnos Szilády Dezső egyesületi elnök évbúcsúztató köszöntőjébe a gyász hangjai vegyültek, ugyanis a sikeres évet egy súlyos tragédia árnyékolta be. A nyár közepén lezuhant az egyesület egyik motoros sárkánya és ketten meghaltak a balesetben. A meghibásodott légijárművet még mindig vizsgálják, a szakemberek tovább keresik az anyaghiba okát. Bár lehet, hogy a döbbenetes kérdésekre egyszer válasz születik, az már nem feledtetheti a szörnyű veszteséget. De menni kell tovább: az 1989-ben alakult Albatrosz Repülő Egyesület jelenleg 108 tagja tevékenységével tovább ápolja és szolgálja a megyeszékhely patinás repülős hagyományait.